2014. március 15., szombat

JAB tavaszi kollekció bemutató - 2014

A JAB 2014-es tavaszi kollekcióját idén, február 7-én a Gerbeaud ház Átrium termében mutatták be. A helyszín kiválasztásakor fontos szerepet játszott, hogy a JAB által képviselt minőséghez méltó környezetbe kívánták helyezni a megépített enteriőröket, valamint a dekorációt. A Gerbeaud épületének Átrium termében ehhez egy tágas és valóban exkluzív térre leltek. Varró Zoltán dizájner idén egy vérbeli fashion show keretében a kollekció kiemelt darabjainak felhasználási lehetőségeit ismertette a látogatókkal, és adott eredeti lakberendezési tanácsokat a majd százfős közönségnek. A ruházkodási divat és a lakástextil trendek közötti kapcsolat szintén előadásának témáját képezte, hiszen a JAB aktuális kollekciójának egy része idén is vezető divattervezők előtt tisztelegve merített ihletet az öltözködési magaskultúra világából. Az egész napos esemény a kollekciók bemutatása és a két előadás után hangulatos koktélpartival és vacsorával zárult.

JAB, Carlucci, Soleil bleu és Gardisette: mindegyik márka új kollekcióval készült az idei tavaszra. Az új kollekciók megőrzik a márkák sajátos stílusjegyeit, ugyanakkor tovább terjeszkednek a rájuk jellemző elegáns vagy fiatalos, klasszikus vagy merész, provinciális vagy kozmopolita irányokba. A teljes kollekció változatosságánál fogva nem is speciálisan a magyar piacra leválogatott anyagok összességéről beszélhetünk, ez egy nemzetközi igényű kínálat, amely egyaránt számíthat a magyar, az olasz, a norvég, vagy épp a kanadai felhasználókra.

A divat jegyében központi helyet foglal el a Chevalier kollekció. A mintakönyv hat terméket tartalmaz, mindegyik öt trendi színösszeállításban. A kiállításon az élénk narancs és aranybarna változatot mutatták be. A fényes bársonyok egyszerre elegánsak és divatosak. A kollekció két fő mintája a Saint Germain és a Saint Honore nagyon jó esésű nyomott pamut szaténok, az övek, csatok, láncok mintázata a Hermes divatos selyem sálait idézik. A kollekció két új bársony termékkel jól kiegészíthető, az egyik az elegáns puha tapitású 14 színű Impression bársony, mely fényét a viszkóz alapanyagának köszönheti, a másik egy igazi luxus termék, az Elegance mohair bársony.

Igazi bársony-özönt hoz az idei kollekció, a JAB elegáns bársonyai mellett a legnépszerűbb a Carlucci kollekció pihe-puha Palazzo Velvet anyaga, ami a klasszikus-elegáns árnyalatok mellett szokatlan színeket is felvonultat, mint a piros, a világoskék, valamint a narancssárga. Az extravagáns árnyalatokat különleges terekbe ajánljuk, például a Beyond mintakönyv három bársonyát, ezek erőteljes színű állatszőr imitációk.

A látogatok tetszését azonnal elnyerte két igazi különlegesség, a bőrpántokkal díszített Criss-cross dekor anyag és a színes zippzáros Zip függöny, melyen a zippzárak elhúzhatóak, így kreatívan sajátos függönyt alakíthatunk ki belőle.

A nyarat idézte elénk a Sorbet kollekció, amelyet lágy fagylalt színek jellemeznek. Igazi különlegesség a három dimenziós hatású Cape Coral, összetéveszthetetlen mintázata egymásra varrt körökből áll, pink, uv zöld, fekete és fehér színekben. A többi minta is fiatalos, kreatív, változatos és mozgalmas, motívumaik, a pöttyök, a multicolor cikkcakkok, és a rombuszok a jókedvű nyarakat idéznek.

Ha már tavaszi kollekció, akkor nem maradhatunk kültéri anyagok nélkül. Az új könyv a Patio Pacific 32 terméket tartalmaz 128 színben. A kiállításon egy kellemes teraszt varázsoltak az anyagokból a bemutató térbe. Érdekes, feltűnö színkombinációk, melyekből kék és narancs-türkiz kombinációk voltak láthatóak. Érdemes ismerni az anyagok különleges tulajdonságait: ellenállnak az uv sugárzásnak, a tengeri sónak, klórnak és penésznek. A nagy mintásak szövetei, virágos, csíkos, geometriai formákban, teflon bevonattal rendelkeznek, így bármilyen folyékony anyag könnyedén lepereg róluk.

A Gardisette tavaszi fénypontja a Magnum-Maxi-Metallic család. Az anyagok fémes hatásúak, kétoldalasan használhatók. A csíkos dekor 300 cm széles, külön érdekességük, hogy a szürke-fekete árnyalat férfias, míg a bronz-arany elegánsabb, könnyedebb hangulatot kölcsönöz a szobának.

Amento a Styletrenden

Exkluzív környezetben, nagy sikerrel mutatta be a Christian Fischbacher cég 2014 tavaszi/nyári kollekcióját a párizsi Maison & Objet keretein belül, idén januárban.  A 29 új mintasál és 4 mintakönyv elismerést váltott ki a Styletrend 2014 szakmai kiállításon is. A svájci vállalat tervezői erre a szezonra is különleges módon kombinálták a legmagasabb minőségű alapanyagokat a formabontó és klasszikus mintákkal, egyszerre megfelelve a kísérletezés és elegancia kívánalmainak. Az újdonságok – a Fischbacher cég olasz kollekciójának ez évi darabjaival egyetemben – megtekinthetőek a magyarországi forgalmazó, az Amento Kft. budapesti bemutatótermében (MANTU Ajtóstúdió, Röppentyű u. 73/a).

A Zimmer+Rhode párizsi kiállítótermében mutatta be 2014 tavaszi újdonságait a tavaly újrapozícionált német ADO cég. Az Amento Kft. által képviselt vállalat „New Romance” elnevezésű kollekcióját 35 minta alkotja.  Az idei összeállítás darabjai az áttetszőséget, modern természetességet, kiegyensúlyozott eleganciát és a városi életstílust képviselik. A Styletrend 2014-en már bizonyított mintasálakat – előzetes egyeztetés után – mind a forgalmazó budapesti bemutatótermében (MANTU Ajtóstúdió, Röppentyű u. 73/a), mind az Amento üzletkötőinél alaposabban szemügyre vehetik az érdeklődők.

Az Amento Kft. által képviselt három cég – ADO, Christian Fischbacher, SATI – új kollekciói sikerrel mutatkoztak be a Styletrend 2014 kiállításon. A barcelonai SATI vállalat a magyar forgalmazóval együttműködve, hangsúlyos módon, külön standdal képviseltette magát a bemutatón: a cég tavalyi szerkezetváltását követően kiemelt figyelmet fordít a „Costa Este” elnevezésű prémium termékcsaládra, amely dekorációs anyagok mellett kézzel gyártott exkluzív táskákat, párnákat és törölközőket is magában foglal. A spanyol gyártó emellett a látogatók elé tárta új, Colour Trend szettjét, amely a már nagy sikert aratott, több mint ezer színt tartalmazó Colorbook család újjáértelmezett kollekciója.

INKU a belvárosban vásározott


Idén az INKU Kft. belvárosi bemutatóterme (Károly krt. 18.) adott otthont az INKU tavaszi újdonságait felvonultató szakmai kiállításnak. Az ellátogató partnerek egyúttal egy élesben működő üzlet napi rutinjába is betekintést nyerhettek. Ezen kívül a partnerek az új termékcsoportok sikeres bevezetéséhez, a kollekciók elhelyezéséhez és promóciójához már jól bevált ötleteket is kaphattak.  Mivel az INKU ősszel ünnepli 25 éves fennállását, minden megjelent partner 25ezer forint értékben ingyenes mintát választhatott. A sok újdonság közül, talán nem véletlenül a Mohawk gyár SmartStrand Silk padlószőnyege aratta a legnagyobb sikert. A SmartStrand Silk tulajdonságaiban még az eddigi legkedveltebb  SmartStrand szőnyegeket is felülmúlja, hiszen a megszokott tulajdonságokon túl (természetes szál, antiallergén és antisztatikus kiképzés, rendkívüli strapabírás, vízzel takaríthatóság, 7-15 év gyári garancia), talán ez a szőnyeg lesz a legpuhább, amit eddig megtapinthattunk.

Az INKU-tól már rendelhetők az új Dekowe designszőnyeg-mintasálak, az általa kizárólagosan forgalmazott Elvin függöny-kollekció, az INKU, Steffel és Hometrend tavaszi tapéta-újdonságok,  a tavaszi frissességet hozó lakástextil kiegészítők (pl. Mora, Antilo, Piel plédek és ágytakarók), a Pimpernel konyhai kiegészítői, illetve az INKU design lábtörlők. Az újdonságokért és az akciós kínálathoz iratkozzon fel az INKU hírlevélre az info@inku.hu címen, vagy a hirdetésben szereplő telefonszámok bármelyikén.

JAB a nemzetközi szcénában

A hagyományokhoz hűen a JAB csoport idén is képviseltette magát a legjelentősebb európai lakástextil- és bútorkiállításokon (Január 8-11. Heimtextil, Frankfurt, Január 22-25. CASA/Texbo, Salzburg, Január 24-27. Déco off..., Párizs, Január 19-25. Imm Cologne, Köln, Február 2-4. Heimtex Suisse, Bern). A frankfurti Heimtextilen a 3.0 pavilonban, a Deco Team tagjaként a Gardisette és a JAB Technik állította ki új függöny és árnyékolástechnika kollekcióit. Abszolút népszerűségnek örvendtek a JAB lapfüggönyei, amelyek késő tavasszal immár a magyar piacon is elérhetők lesznek. A 3.1 helyszínen a Carlucci újdonságait tekinthették meg az érdeklődők, ezek közül is a változatos felszínű, válogatott tapétákat tartalmazó STRUCTURES könyv, valamint a különleges, három dimenziós hatást keltő bársonyok kapták a legnagyobb elismerést. A francia Déco off kiállítás alatt a JAB ismét a saját, párizsi bemutatótermében fogadta vendégeit, ahol termékeinek teljes választékával, lakástextilen, tapétán, bútoron kívül szőnyeggel és a legújabb családtag PVC padlóburkolattal várta az érdeklődőket.

Erős kezdés a Rovitexnél

Elkészült a Rovitex új telephelye, mely a 700 milliós összberuházásának egyik jelentős részét képezi. A második ütem, a gépek beüzemelése tavasz végére várható, melyhez az új gépek beszerzése már folyamatban van, egy részük már meg is érkezett a Rovitexhez. Az új üzem tervezésekor külön szempont volt a környezettudatosság, a környezeti kibocsátás minimalizálása és a modern energiaellátás: a fűtést hőszivattyú, a villamos energia ellátást pedig 50 kW-os napelemes kiserőmű segíti. Nagy hangsúlyt fektettek a munkahelyek ergonomikus kialakítására és a kellemes munkakörnyezetre is, az épületben sok az ablak, a természetes fény. A kellemes közérzeten túl a hatékonyság elve vezérelte a tervezést: külön szempont volt, hogy kialakítása a legnagyobb mértékben támogassa az egymásra épülő munkafolyamatokat.

A Gardénia új kollekciója, a Premium Classics sikerrel debütált itthon és külföldön is: a Frankfurtban bemutatott minták a magyar vásárlók körében is osztatlanul tetszést arattak. Az idei év újdonsága dekoranyagot és bútorszövetet kínál egy új kategóriában. Mint neve is jól sugallja, a Premium Classics hosszú távra tervezett kollekció, visszafogott eleganciájával időtálló és hiánypótló a piacon. A visszajelzések a finom harmónián, kombinálhatóságon és színválasztékon kívül a jó ár-érték arányt dicsérik.

A Rovitex különösen sűrű vásári szezonnal, erős kezdettel nyitotta az évet. A január eleji frankfurti Heimtextil immár a 8. alkalom volt a Rovitexnek kiállítóként, ahol az eredmények a „rutin és az évek” jegyében a várakozáson felül erősek voltak: jelentősen növekedett az export megrendelések száma. Frankfurtot a salzburgi Casa kiállítás követte, majd a budapesti Lakástextil vásár következett. A Rovitex mögött január óta három nagy volumenű vásár van, míg az idei első félévben további hat jelentős vásáron vesznek részt.

A Rovitex 2014-es termékfejlesztései sikeresek voltak. Ezt igazolja a frankfurti Heimtextil kiállítás Trend Forumán aratott sikerük. Összesen 15 modell került beválasztásra a független nemzetközi trend-szakértői bizottság által, így a Rovitex és Gardénia textiljei mind a négy trend irányban komoly jelenlétet jelentettek a cégnek. Legnagyobb eredménynek a „Rejuvenate Craft” (Újítsuk meg a kézművességet) útirányba választott Santona anyag sikerét tartják, mely a bejárati tábla felett, több méter szélességben, a trend irány reprezentációjaként került bemutatásra.

A Rovitex Wall Decor részlege újdonságok sorával nyitotta az évet. A február végi budapesti Lakástextil vásáron mutatták be 2016-os rasch tapétakatalógusokat, melyek már elérhetők partnereik számára is. A rasch Sensual 2015 tapétakönyvvel pedig új ökológiai standardot állítanak fel: a környezettudatos irány, az „emocion” részeként ez a kollekció újrahasznosított anyagokat használ. A Rovitex faldekorációs részlege egy új termékkategóriával is indult: a legújabb piaci trendek szerint a nagy méretű faliposzterek reneszánszukat élik, melyeket premium minőségben, a papír mellett vlies alapon is kínálnak, angol minőségben.

B2B fejlesztés a Szintetikánál

Január elsején új szoftver bevezetésével kezdte az évet a Szintetika Kft. Az integrált vállalatirányítási rendszer a cég minden folyamatát vezérli, jelentős növekedést eredményezve hatékonyságban és rugalmasságban. Az új számítástechnikai rendszer alapját képezi egy hamarosan bevezetésre kerülő új B2B webes viszonteladói információs rendszernek, amelyen a partnerek elérhetik az aktuális készleteket és árakat, rendeléseket adhatnak le, és nyomon követhetik futó rendeléseiket.   A cégvezetés azt reméli, hogy a fejlesztés a magas szintű szolgáltatás további emelkedését eredményezi a vevők elégedettségére. A projekt a 2013-ban indult komplex vállalat fejlesztés utolsó lépcsője, amelyhez a cég jelentős Európai Uniós támogatást nyert el.

Új inspirációkkal bővült az InteriArt kollekció. A Szintetika exkluzív márkája két új könyvvel jelent meg, amellyel az InteriArt termékek száma immáron 248-ra emelkedett. Új termékkategória az ágytakaró textília, amely vastagságának köszönhetően nem igényel bélelést. A Passion elegáns, mégis játékos függönyei és bútorszövetei, a Lovely Weekend fiatalosan színes és romantikus inspirációjával megtekinthető a www.interiart.hu weboldalon. Az új termékek a márkánál megszokott szolgáltatások teljes arzenálját felvonultatják, sok egyéb mellett már induláskor elérhetők a 3d tervezőprogramok által használt textúrák is.

Bemutatta új, tavaszi kollekcióját a Szintetika Kft. A Lakástextil 2014 kiállítás keretein belül megrendezett partnertalálkozó új helyszínen, a megszokott színvonalon várta a szép számban ellátogató viszonteladókat. 14, stílusban különböző, ötletadó függönymodell mutatta be az új anyagok kreatív használatát. Az újdonságok jelentős része a véges kínálat mellett a Gold kollekció vágóprogram skáláját is bővíti. A kiállításról készült képek rövidesen letölthetők a www.szintetika.hu oldalról az események menüpont alól.

A Laguna hatvan új mintasállal rukkolt elő

Mintegy 200 cég látogatta meg a Laguna standját a ferihegyi kiállítás három napjában. Az egyes terminál (Ferihegy 1) épületében tartott rendezvény így az elmúlt évek látogatottsági szintjét hozta. Habár az érdeklődést egyszerre jellemezte az óvatosság és a derűlátás, a partnerek részéről az újdonságok iránti megelőlegezett bizalom volt tapasztalható. A Laguna Lakástextil Kft. hatvan új mintasállal rukkolt elő a tavaszi kiállításon.

Tavaszi zsongás a Smirnánál

Tavaszi zsongás a Smirna Kft-nél: megújult készletes termékválasztékkal indítja a cég az idei szezont. Minden anyaguk duplaszéles, könnyen elérhető és pénztárca barát. A mintasálak megtekinthetők az Elnök utca 1. alatt, illetve Kállai Miklós területi képviselőnél.

Görög partner a Firhagnál

Új paszománykatalógussal rukkolt elő a Firhang. A Haute Couture névre keresztelt kollekció a február végi Styletrend kiállításon került bemutatásra.  Ezzel a mintakönyvvel gyöngyös paszományok, rojtok, bojtok és elkötők kerültek be a cég választékába, mintegy teljessé téve azt. Az osztrák Ambiente&Design-tól érkező kiegészítők eddig leginkább a klasszikus textilekhez készültek. A tavalyi pompom-os Country kollekció és az idén hozzátársult gyöngyök végre a modern függönyözés szerelmeseinek is megoldást nyújtanak! A paszományok vágva, rövid szállítási határidővel rendelhetőek.

A Firhang választékában ezen a tavaszon egy görög beszállító, a Milonas kollekciójára bukkanhattak a Styletrend kiállítás látogatói. A minták fogadtatása kiváló volt, a vevők őszinte örömmel fogadták a duplaszéles, merészen csillogó, applikált, vagány vonalvezetéssel tervezett textilkülönlegességet. Tudjuk, hogy görög anyagok mindig is kedveltek voltak a magyar vásárlók számára. Ezúttal egy nagyon kedvező árú görög vágókollekció került a piacra.

Az ARCHLine Londonban

Megjelent az ARCHLine.XP 2014 tervezőprogram új verziója.  Az új verzió jellegét meghatározó főbb újdonságok egyike a „látszólagos anyagok” használata. A belsőépítészek, tervezők szinte napi szinten szembesülnek azzal, hogy az ügyfél megváltoztatta elképzelését és másik függönyt, tapétát, bútorkárpitot, szőnyeget szeretett volna. A „látszólagos anyagok” használatával egy belsőtér új változatának előállítása csak egy kattintás a tervező számára.

Az ARCHLine.XP 2014 belsőépítészeti tervezőprogram bemutatkozása nagy sikert aratott az angol tervezők körében az Interiors UK 2014 kiállításon Birminghamben. A kiállítás Textil Pavilon részében bemutatott gyönyörű és inspiráló szövetek a színskála minden árnyalatában megtalálhatóak voltak.