A Laguna Lakástextil Kft. ebben az évben
elkezdte a pliszéfüggönyök forgalmazását.
A cég munkatársai – a németországi
szakmai továbbképzést követően
– folyamatosan adják át a gyárban
megszerzett tudást a kiskereskedőknek.
A termék meglepően színvonalas és változatos
textilekből készül, messze túlmutatva
az árnyékolástechnikában eddig
betöltött szerepén. A pliszé tehát elegáns,
praktikus és trendi; térhódítása elkerülhetetlen,
és ha így van, „akkor inkább
velünk, mint nélkülünk“ – állapították
meg a Lagunában.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Laguna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Laguna. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. február 27., hétfő
2011. december 12., hétfő
Excelent néven új, saját kollekcióval rukkol elő a Laguna
Laguna Excellent néven saját, felső kategóriás kollekcióval rukkol elő januárban a Laguna Lakástextil Kft. Az újdonság bevezetésének kedvez, hogy az árérzékenység immár a luxustermékek piacát is elérte, így itt sem közömbös, hogy az áru „hány kezet érintve” jut el a végső vásárlókhoz. Mivel a Laguna szintén kapcsolatban áll azokkal a gyártókkal, akiktől a prémium szegmens ismertebb európai képviselői vásárolnak, így ez utóbbi láncszem kihagyásával, közvetlen import révén láthatja el a magyar piacot csúcsminőségű textilekkel. A nyugat-európai márkák ma még kockázatmentesnek tűnő képviselete helyett a Laguna Lakástextil Kft. saját, eredeti kollekciójával lép be a divat és a kompromisszumok nélküli minőség világába. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a „kulcs” a határon-túli piacok ajtaját is képes kinyitni.
2011. június 6., hétfő
Ausztria a Laguna második legnagyobb vásárlója
Az év első harmadának összesítései alapján, Szlovákiát és Szlovéniát megelőzve, immár Ausztria a Laguna Lakástextil Kft. termékeinek második legnagyobb vásárlója. Magyarország szilárdan tartja első helyét, s ez összhangban van a szombathelyi székhelyű cég törekvésével, hogy a hazai piacon való helytállást még a külföldi terjeszkedésnél is fontosabbnak tartja. Az osztrák piac a Laguna jelenléte nélkül sem szenvedett ellátatlanságban, így a térhódítás eszközei a kifinomult stílus, a trendi dizájn, az ütős ár/érték arány voltak. Kiderült, hogy leginkább az utolsó divat frissessége, az érzelmeket, birtoklási vágyat kiváltó elegancia oldja a negatív előítéleteket. Következésképpen néhány világhírű áruházlánc (Lutz, Kika) és mintegy negyven nagy hagyománnyal rendelkező kiskereskedő vált a Laguna vásárlójává az utóbbi hónapokban.
2010. december 14., kedd
Frankfurtban önálló standdal jelentkezik a Laguna
A Laguna Lakástextil Kft. saját standdal mutatkozik be a januári frankfurti Heimtextilen. A zömmel európai származású, valamint török és indiai gyártók termékeivel fűszerezett új kollekciót a cégben alkalmasnak találták a világkiállításon való megmérettetésre. Úgy vélik, hogy a válság és a közelmúltban még nagynevű vetélytársak drámai találkozása teljesen átrendezi a piacot: pont most adódik lehetőség a nemzetközi térnyerésre. A frankfurti részvétel kérdése már évek óta napirenden szerepelt a Lagunában. A Budapesti Divatnapokon, majd a Vasúttörténeti Parkban évről-évre felállított standjaik is bizonyos mértékben a Heimtextilen való megjelenés kritériumait tartották szem előtt. Most abban a reményben készülnek a nagy eseményre, hogy Magyarországon nem csupán a nemzetközi trendek befogadására, fogyasztására, hanem alakítására, befolyásolására is van lehetőség. Száz évvel ezelőtt Budapestet a Kelet Párizsaként emlegették, divatbeli jelentősége Béccsel, Berlinnel volt egyenlő. A jelenlegi hazai mezőny is van olyan erős, hogy edzettebb résztvevői ne csak lábujjhegyen lépjék át a határt – vallják a frankfurti bemutatkozásra készülő Lagunában.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Megjelent és megrendelhető a Teletextil 81. lapszáma!
Megrendelhető a nyomtatott változat a teletextil@gmail.com címen.
-
A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület (TMTE) és a Magyar Könnyűipari Szövetség (MKSZ) 2017-ben díjat alapított a fenntarthatósá...
-
Folytatás a Teletextil 79. számának 8. oldaláról. Az Indiai Textilipari Minisztérium pont 2025 november elején tette közzé négypontos akció...
-
Ismét szól a rádió! A Teletextil 9. podcast adása „Újdonságokról, új platformon” Beszélgetés Vágóné Kereszt Évával, a Szintetika Kft...