2015. április 4., szombat

Heimtextil: a Laguna 43 országból kapott megrendelést

A Laguna Lakástextil Kft. új kollekciójára 43 országból adtak le kisebb-nagyobb megrendelést a frankfurti Heimtextilen. A cégnek így már például Kanadában, Izraelben, Indonéziában és Monacóban is van viszonteladója. A természetes-, valamint a fémes hatású anyagok arattak nagy tetszést, de a látogatók a digitális nyomásnak köszönhető „színrobbanást” is értékelték. Hódított a vintage: a csipkeszerű hímzés lágy, légies alapanyagokon csakúgy, mint a számos applikáció. Mint Komáromi Angéla ügyvezető elmondta, a régi partnerek mellett számos ígéretes új érdeklődő is betért a Laguna standjára. Egyáltalán, mintha növekedett volna a látogatók száma a hármas csarnok földszintjén, így idén a D sorban is nagyobb volt a forgalom. Hozzátette: ebből sajnos – valójában szerencsére – az következett, hogy alig jutott idő a kalandozásra, így nehéz megítélni, hogy az egyéb kiállítótereken mekkora volt a tolongás. Új kiállítók, eddig ismeretlen arcok is feltűntek a 3.0-ban. Talán kevesebb volt a német, és több a török cég. A kelet-európai kiállítók száma szintén növekedett. Volt olyan német gyártó, aki a következőképpen vélekedett: számára ösztönző az új belépők jelenléte. A Laguna és a hasonló cégek szomszédsága új fejlesztésekre, keményebb munkára inspirálja, hisz nem engedheti meg magának, hogy termékeiből, megjelenéséből kifogyjon a feszültség. A Laguna ügyvezetője végül így összegzett: nem elhamarkodott a megállapítás, hogy a Heimtextil igazolta létjogosultságát, és a kiállítók között az elmúlt évekhez képest bizakodóbb hangulat uralkodott.

Két új inspirációval bővült az InteriArt kollekció

A Szintetika Kft. presztízsmárkája stabilan bővül mind a termékeket tekintve, mind pedig a partnerek számában. Az új kollekciók választásánál kiemelt figyelmet fordított a cég a minél szélesebb körű használhatóságra. A Garden of Eden termékeit a homok selymes textúrája, a növények leveleinek mintázata, a hullámok fodrozódása ihlette, melyben megtalálhatók üni és mintás dekorok, fényáteresztő függönyök harmonizáló színekkel és textúrákkal a legaktuálisabb divatnak megfelelően. Az Urban Moods kollekciót a loft lakások hangulata inspirálta, a különböző textúrák, amelyek fellelhetők az ipari épületek lakássá alakított változataiban. A beton, a vas, a fa, a nyers tégla, az üveg együtt különleges hangulatot árasztanak, melyek dekor-, és fényáteresztő anyagokban és bútorszövetekben alkotnak harmonizáló egészet. A textilek melegsége egyúttal kontrasztot teremt az ipari épület ridegségével, amelyből így válik valódi otthon.

Új filcszőnyeg kollekció a JAB-tól

A JAB idén bemutatta a Felt Affairs-t, egy vadonatúj filcszőnyeg kollekciót, amely számtalan típusú, gyapjúszálas díszítővarrással is rendelhető bármilyen egyéni méretben. A Staffan Tollgard dizájner által megálmodott Red Thread dizájnszőnyeg kollekció Diamonds fantázianevű darabját az Interior Innovation Award zsűrije díjazta az idei kölni kiállításon Best of the Best kategóriában, így a JAB szőnyegkollekció egy újabb kitüntetett, prémium termékkel bővült.

Sasatex: a Trend2 egyértelmű siker

Idén a Sasatex Kft is bemutatta újdonságait a Trend2-ben megrendezett Styletrend 2015 kiállításon. Néma Róbert cégvezető szerint a cég történetének egyik legsikeresebb kiállításán vannak túl. „A szakma egyértelműen meghálálta, hogy a nagykereskedők igyekeztek egy fórumot teremteni újdonságaik bemutatásának. Bár az előkészületek kissé improvizatív módon zajlottak, a végére sikerült olyan kiállítást szervezni, amellyel mind szakmailag, mind emberileg maximálisan elégedettek vagyunk. A kiállító partnerekkel az együttműködés gördülékenyen, mondhatni baráti viszonyban zajlott és ez kihatott az egész rendezvényre: jó társaságban és hangulatban, nívós termékeket mutattunk be egy igényes ügyfélkörnek. Ennek eredménye pedig nem más, mint teljes siker. A legjobban vágóprogramos kollekcióink új és régebbi sálai fogytak, kiemelten vadonatúj állatbőr utánzatú bútorszöveteink, és régóta várt klasszikus kollekcióink, ezen belül is inkább a prémium kategória termékei. Új tapéta-mintakönyveink is szép számmal keltek el. Tulajdonképpen mindegyik kollekció, amelyhez várakozásokat fűztünk igazolta ezeket, és ilyen ritkán fordult elő a közelmúltban. A rendelt sálak mennyiségére vonatkozóan elég annyit megemlítenem, hogy beszállítóink is elcsodálkoztak és teljes kapacitással dolgoznak az igények kielégítésén. Ezt a sikert koronázta az, hogy vevőink igen szépen mazsolázgattak akciós és standard véges termékeink köréből – persze ezeket igyekeztünk attraktív árakkal megtámogatni és ellenállhatatlanná tenni. Tulajdonképpen egyetlen markáns negatív tényezőt tudok csak megemlíteni, bár ez az ilyen rendezvényeken előfordul: a leterheltség miatt látogatóinkra az esetek többségében nem tudtuk azt az időt szánni, amit szerettünk volna. Ezért elnézést kérek, személyes látogatással igyekszünk orvosolni a közeljövőben. Mindenkinek nagyon köszönjük a látogatást, a többi kiállítónak pedig a korrekt együttműködést. Jövőre folytatjuk!” Az említett kollekciók értékesítését a tavasz folyamán a cég üzletkötői országosan folytatják, illetve azok a cég mintatermében is megtekinthetőek: Budapest 1036 Bécsi út 57-59.

INKU: már piacon a spanyol Reig Marti kedvencek

Az INKU ágytakaró újdonságaiból: már piacon a spanyol Reig Marti kedvencek, a mindkét oldalukon használható ágytakarók; a friss tavaszi szín- és mintaválaszték könnyed hangulatát tetszés szerint kombinálhatjuk színben harmonizáló díszpárnákkal. A Mora idén is újít, az új SilverIon bioaktív termékcsalád szövetszálaiban lévő ezüst nanorészecskék jellemzője, hogy a takarón megtelepedő baktériumokat és mikroorganizmusokat elpusztítja, ezáltal a takarók az allergia veszélyét jelentősen csökkentik. A Revert idei kollekciója puha útitakaró-újdonságaival és teflon bevonatú kültéri textiljeivel bővült. Az Antilo 2015 exkluzív ágytakaró-, és díszpárna-katalógusa a nemesen elegáns modellekből kínál bőséges felfedeznivalót; legyen szó romantikus hangulatú, vagy modern és különleges textúrájú, akár kristályokkal díszített különlegességekről.

Angeloval erősít az INKU

Az INKU által forgalmazott neves szőnyeggyárak is különleges innovációkkal erősítettek: az Angelo Sydney kollekció alapanyaga tiszta új-zélandi gyapjú és viszkóz, mely lehetővé teszi a személyre szabott, egyedi gyártást. A rendelkezésre álló nemes alapanyagok, a stílusos mintavilág, valamint a 700 színből álló széles színválaszték szinte végtelen lehetőséget kínál. A kézzel készített új bambusz-selyem szőnyegek finom csillogása egyedülálló puhasággal párosulnak. A LANO új és kiváló Wilton szőnyegcsaládja géppel készített, tradicionális szőnyegek igényes válogatása, melynek alapanyaga kizárólag woolmark minőségű gyapjú. Az Osta 2015 katalógus üde színfoltja a hazai szőnyegkínálatnak, melyet rendkívül széles stílus-, és mintavilág, nemes és igen kedvező árú alapanyagok jellemeznek, az új szőnyegcsalád mindenki számára tartogat különlegességet. A katalógusokhoz eladást segítő fogásminta is jár. Napokon belül megérkeznek az elmaradhatatlan és még mindig igen közkedvelt shaggy újdonságok a legfrissebb divatszíneket követő új árnyalatokban, melyekkel minden partnerünket személyesen keressük fel.

Új karniskatalógust adott ki a Szintetika

Az új, könyvformátumú kiadvány a cég összes aktuális termékét tartalmazza a szokásos átlátható formátumban, színes fényképekkel illusztrálva. A 2015. tavaszi kollekcióban bemutatott új kávéházi rudak és az Elegante termékcsoport új Optimo tartói mellett a korábbi kiállításokon bemutatott Vidella roletta, Linea elhúzó szerkezetes alukarnis és fabetétes műanyag karnis termékcsaládok is szerepelnek immáron az új katalógusban, amely elérhető árazatlanul és ajánlott fogyasztói árakkal kitöltve is.

A Szintetika Gold kollekciója 26 új mintasállal bővült

A Szintetika Gold kollekció 26 új mintasállal bővült, amely jelentős előrelépés a vágóprogram fejlődésében. Új irányvonal a sok színben elérhető üni textilek jelentős bővítése, a leghosszabb színsor 28 tagú, ezekkel összesen 100-nál több színárnyalat jelent meg a kollekcióban. Üni és mintás fényáteresztő függönyök, dekorok, sötétítők és blackoutok frissítik a kollekciót, cél a minél eladhatóbb, akár alapterméknek is nevezhető minőségi textíliák bevonása a vágóprogramba, a mintás, meghatározóbb stílus-elemek mellett.

A Szintetika webes rendelési rendszere a kiállításon is jól vizsgázott

A Szintetika webes rendelési rendszere a kiállításon is jól vizsgázott, immáron második alakalommal rögzítik a cég dolgozói az összes kiállítási megrendelést a tableteken. Az eladások így azonnal kiértékelhetők. A véges termékek kedvelői azonnal pontos véghosszokat láthatnak és választhatnak közülük, a kiválasztott tekercsek vágatok és darabáruk azonnal foglalást kapnak a rendszerben. A rendszer előnyét bármely partner kihasználhatja, ha kódot igényel a cég üzletkötőjénél.

Magyarországon kívül még hat országból érkeztek partnerek a Laguna kiállítására

A Laguna Lakástextil Kft. február 21. és 23. között tartotta évnyitó kiállítását Budaörsön, a Trend 2 üzletközpontban. Ha csak a cég nagyobb szabású, többnapos rendezvényeit vesszük számba, ez volt a 45. a sorban. A látogatottság rendkívülinek bizonyult, még a merész várakozásokat is felülmúlta. Magyarországon kívül még hat országból érkeztek partnerek az új kollekció bemutatójára. A térség kiskereskedői nyitottan viszonyultak a múlt és a jövő ötvözetét képviselő trendekhez: a romantikus vintagehoz, a sikkesen kopott (shabby chic) stílust kiszolgáló textilekhez, a DIY (Do It Yourself, azaz csináld magad) irányzat alapanyagaihoz. Kedvezően fogadták a digitális technológia következtében létrejött színrobbanást, a hiperrealizmust, és egyáltalán, a függönyre költöző művészetet. Főleg az impresszionizmust. Az új tapéta katalógusok sikere pedig azt bizonyította, hogy nem csak az ablakok, de a falak is meghálálják a rájuk fordított figyelmet. A látogatók emellett kimondottan „bírták a metált”, a fémes hatású, titokzatos fényű, karakteres struktúrájú fényáteresztőket, valamint a bronz-hatású, modern-klasszikus dekorokat. Legsikeresebben talán Afrika bűvöletének tudtak ellenállni az újdonságok közül, de azért az etno irányzat is képes volt híveket toborozni magának.

Amento: az ADO tavalyi újrapozícionálása beérett

Az Amento kft. sikeresnek értékelte az idei Styletrend kiállítást: számos partner és érdeklődő kereste fel a nagykereskedés standját, ahol a svájci Christian Fischbacher, a német ADO és az Amento új kollekcióit mutatták be a vállalat munkatársai. A Fischbacher cég a gyártótól megszokott exkluzív designnal és innovatív technológiával készült mintákkal jelentkezett 2015-ben, kültéri szöveteket – köztük fényáteresztő textíliát – bevonva kínálatába, melyek külön elismerést arattak a látogatók körében. Elmondható, hogy az ADO tavalyi újrapozícionálása is beérett: mintasálaikkal újra megfizethető, német minőséget képviselő és modern ihletettséget hordozó anyagokkal jelentkeztek a piacon.

Smirna a Trend2-ben

Nagy sikerrel zárult a Smirna Kft Trend 2-ben, február 21-23 között megrendezett szakmai kiállítása. Az idei tavasz újdonságaiban 50 új mintasál, 4 mintakönyv és 2 modern paszománykönyv kapott helyett. Különösen népszerűek voltak a jellegzetesen kontrasztos anyagok, mint például a natúr alapra szövött fémesen csillogó modern Metallic minták. Az arany, ezüst és bronz hatású kétoldalas anyagokkal és fényáteresztőikkel  igazán egyedi hatás érhető el. A Tisse  elegánsan klasszikus lágy esésű anyagai merészen új színeket kaptak, míg a tavaszt idéző harsányan színes virágos és madaras mintájú, duplaszéles textilek egyben szenny- és víztaszítóak is. Az anyagok elérhetőségének javítása érdekében duplájára bővült a készletről értékesített anyagok száma. Külön köszönet minden kedves partnernek, akik megtisztelték látogatásukkal a kiállítást. A tavaszi kollekció megtekinthető a Smirna Kft területi képviselőjénél és a cég székhelyén. 

Húsvéti akció a Firhangtól

A Firhang 2015. Március 1-től érvényes Bandex/Bob árjegyzéke már a partnereknél. A nagyon kedvező árak mellé Húsvét előtt még egy akciót is tervez a cég. Figyelje a hírlevelét vagy iratkozzon fel rá, ha még nem tette: info@firhang.hu.

Milonas a Firhangtól

A Styletrenden ismét nagy örömmel fogadták a Firhang vásárlói az új görög kollekciót, a MILONAS-t. A dupla széles, modern anyagok abszolút eltalálják a magyar ízlést és mindehhez az áruk is nagyon kedvező. Érdeklődjön a Firhang görög kollekciójáról a cégnél: 06 1 452 7252.

Bevlo a Zarában

Március 4-én tartotta meg partnerei és az érdeklődők számára bemutatóval egybekötött szakmai fórumát a Bevlo Kft. A Zara Hotel Budapest termében került sor a minták és kollekciók bemutatására, míg a Continentál teremben hangzottak el az előadások.  Keresztes Szilvia a legfrissebb textil és dizájn trendekről beszélt, Cédric de Menthon bemutatta a Casamance új brendjét, a MISIA-t, míg Magony Péter az ORAC dekor díszléceivel megvalósítható komplex faldekorációs megoldásokról és Ulf Moritz világítástechnikai újdonságokról tartott előadást.

Gardénia újdonságok: a fényáteresztő dekor

A Rovitex idén is erős tavaszi függöny kollekciókkal debütált itthon és külföldön egyaránt. Gardénia Prémium Classics kollekciójuk tavalyi megjelenése óta több száz üzletben bizonyult bomba sikernek, most új színekkel-textúrákkal gazdagodott tovább. A Gardénia újdonságaival a fényáteresztő-dekor kombinációkkal és a modern színekkel hívja fel magára a figyelmet. Blackout és dimout mintáik is megújultak.

Rovitex sikeresnek értékelte az idei vásári jelenlétet

A tavaszi szezonnyitó vásári sorozat idén is sikeres volt a Rovitex számára. A frankfurti Heimtextil kiállításon a siker penetrációs stratégiájuknak volt köszönhető – mondta el Romeisz Norbert ügyvezető. A hangsúlyt idén nem a minél több és minél egzotikusabb országok látogatóinak bevonzására, hanem látogatóik minél jobb kiszolgálására tették. A kiállítások sorában az osztrák rendezvény következett, majd a budapesti Lakástextil vásár, a sort pedig a szlovák vásár zárta.

Covers tapéták a Rovitexnél

A Rovitex újabb európai gyár különleges tapétáit vette fel kínálatába. Egyelőre két könyvben kínálják a Covers gyönyörű termékeit, de már dolgoznak újabbak bevezetésén is. Ezek a tapéták nagyrészt papír alapúak, kifejezetten magas minőséget képviselnek, könnyen kezelhetőek, mégis rendkívül mutatósak. Szín- és formaviláguk a modern, urbán és a minimál enteriőrök jutatják eszünkbe, ugyanakkor erős natúr jellegük szintén karakteres.

A Rovitex a Raschnál járt

A Rovitex vezetősége a Rasch meghívására március elején a német tapétagyárban járt, ahol új, függönyeikhez illeszkedő, saját tapéta-kollekciójának gyártatásának részletei egyezették.

Kültéri textilekkel bővít a Rovitex

A piaci igényekre reagálva a Rovitex kollekciója kifejezetten kültéri használatra szánt textilekkel bővült. A magas árkategóriájú, modern színeket felvonultató, három könyvből álló UV Pro kollekció mellett olcsóbb árfekvésű, szélesebb réteget célzó termékcsaládjának bemutatkozását is pozitívan fogadta a  piac.

A Rovitex FR lángmentes kivitelben is gyártja nyomott blackout és dimout textiljeit

A Rovitex idén tavasztól FR lángmentes kivitelben is gyártja nyomott blackout és dimout textiljeit. Az újítás bevezetését új nyomógépük elindítása tette lehetővé, mellyel a kisebb szériák is gazdaságosan állíthatók elő, és termelésük elébe tud menni a piac változatosság iránti növekvő igényének. A digitális technológiának köszönhetően pedig egyedi mintákat is le tudnak már gyártani.