Hommage á Kárász Mariska – Óvári Andrea írása

Óvári Andrea a MOME Egyetem elvégzése után 2022-ben a JAB Magyarország ügyvezető igazgatójának, Bakody Katalinnak a felkérésére kapott megbízást a budapesti Dorothea szálloda komplex textiltervezési munkáinak elvégzésére. A munkafolyamatról maga a tervező osztja meg tapasztalatait az alábbi írásában.

A projekt egy ötcsillagos szálloda magyar vonatkozású vizuális emlékeit dolgozta fel mai design szemlélettel. Az épület Budapest szívében, a Vígadó szomszédságában, három különböző épület összevonásával létrejövő épületegyütte. 

A megrendelő az olasz Piero Lissoni építészt és designer csapatát bízta meg, egy egyedi megjelenésű, Autograph Collection, azaz „történetmesélő”, magas minőségi képviselő szállodalánc első magyar szállodájaak létrehozásával.

Habár szállodai projektekben nem szoktam részt venni,  de egy ilyen nagy ívű feladat és egy ilyen, nemzetközileg elismert designer csapat, melyik textiltervezőt nem hozná lázba?!

A felkérés a textil tervezésére vonatkozik, a szállodai szobák párnáinak, ágysálainak egyedileg hímzett mintavilágának kialakítására, illetve a bálterem falikárpit tervezésére, kivitelezésére. Írásomban a falikárpitra koncentrálok, hiszen ez volt a legnagyobb szakmai kihívás és ennek kapcsán találkoztam először az általam ismeretlen Kárász Mariska életművével.

A hiátus csak az enyém, hiszen Kárász Mariska neve és munkái már korábban előfordultak a magyar divattörténeti szcénában. A 2015-ben megrendezett Divattörténeti tudományos konferencián Fülemüle Ágnes: „Avantgard” szűrmotívumok tanulmányában foglalkozik a tervező Metropolitan Múzeumban őrzött kétrészes ruhadarabjával.

A tanulmányból kiderül, hogy a húszas évek Amerikájába emigrált Kárász Mariska jelentős életművel rendelkezett.

A hazai iparművész képzésben részesülő Kárász Mariska először New Yorkban telepedett le, és nyitotta meg első ruhaszalonját a Madison Avenuen. A magyar bujáki és matyó motívumokkal tervező Mariska eleinte a ruhatervezés és a hímzés területén alkotott inkább. Ruhadarabjaira, azon belül is a blúzaira az amerikai nagy áruházak is felfigyeltek, a Wanamaker's áruház rendelt is tőle kollekciót, ami akkor hatalmas szó volt. Habár tervezési munkáihoz az Amerikában egzotikusnak számító magyar motívumvilágból merített, a formavilágot mindig tovább gondolta, így jött létre a modern öltözködés darabjait.

Később egy II. világháború utáni nehezebb gazdasági időszakban felhagyott a divattervezéssel, ezután fordult a hímzés és a falikárpitok tervezése felé. Ezekben a művekben absztrakt formák alakította képeket hozott létre úgy, hogy a klasszikus, finomkodó hímzés kereteit túllépve, különböző vastagságú fonalakkal dolgozott.

A Dorothea szálloda báltermét inspiráló képként az 1955-ben készült Wall Hanging (Triptichon) - Fali kép (Triptichon) - faliképét kaptam. A kép egy amerikai nagyváros építési daruit ábrázolja, hímzőszálként lószőrt és hímzőcérnát használt. A képen finoman rezgő, ködbe burkoló magányos daruk működik, melyek szinte csak a vonalak hálója jelenít meg. Lehet, hogy az idő foga, de lehet a tervező tudatos színválasztása adja, de az egész képre ráül egy fajta sfumato.

A sárga indusztriális hangulatú előkép erős hatású volt a tervezési folyamatra. A volt, hogyan tudunk egy 56 m2-es kárpit felülettel készíteni egy hasonló kérdést, de mégis erős karakterjegyeket hordozó, a többi belsőépítészeti elemmel harmonizáló falfelületet. 

Több oldalról indultunk el a tervezésben Dóczi Heni grafikus kolleganőmmel. Készültek különböző léptékű zsinórokkal rajzolt vázlatok, de készültek gépben rajzolt finom, hímzést imitáló grafikai tervek is. A zsinórok általi próbálkozások, habár nagyvonalúak voltak, de úgy tűnt, főként a színvilág miatt nem ad elég friss megoldást. A próbamunkák hangulata kissé öreges, fáradt képet hozott, és felmerült még egy nem elhanyagolható probléma, mégpedig a költségvetés, amibe bele kellett férni. Ha ezzel a technikával vittük volna végig a munkát, nagyon sok lett volna a kézi munka és ezzel biztosan meghaladtuk volna a rendelkezésre álló anyagi keretet. 

Maradt a hímzéssel való megvalósítás. A szakmai kihívást itt az adta, hogy a különböző nagyméretű (365 cm x 210 cm) panelekre hogyan kerülhet fel hímezve a grafika, hiszen a hímző rámák méretei maximalizálva vannak. Találtunk egy fantasztikus hímző céget, aki bravúros megoldással kitalálta az egyes hímzett blokkok egymáshoz illesztését. De mint minden nagyobb munkánál, sajnos az anyagiak ennél a próbálkozásnál is közbeszóltak, még ennek a költségvetése sem fért bele a megrendelői keretbe.

Így tulajdonképpen nem maradt más kivitelezési lehetőség, mint a grafikai tervezésre hagyatkozni és grafikai elemekkel létrehozni a megálmodott képi világot, a kivitelezést pedig digitális nyomással megoldani. Készültek fekete-fehér vonalas tervek, készültek textil alnyomatos 3 dimenziós imitáló tervek és persze látványtervek. A grafikai tervezésnél először fekete-fehér vonalas rajzokkal indultunk el. Az eredeti kép grafikai elemeit próbáltuk tiszteletben tartani, de most átírni, forgatni, tükrözni. A vonalkultúrát hímzést imitáló apróbb elemekből építettük fel, soroltuk, sokszoroztuk a különböző panelekre a mintaelemeket, szem előtt tartva az egész kép megjelenését. A fekete-fehér vonalas tervek után pedig alnyomatként bekerült a grafika, a kiválasztott anyag fotója, majd színeztük a formákat. A legutolsó fázisként pedig az Illustrator, illetve a Photoshop különböző kiegészítő programjaival került térbe a grafika. A nyomtatási próbákon kiderült, hogy habár eredetileg a kézműves hagyományok ápolására akartunk fókuszálni, mégis a nyomtatott mintatervek bizonyultak a legfrissebbnek. Ez a technika megfelelt az egész szállodai arculathoz legjobban. 

Az elkészült tervsorozatból végül az olasz tervezőcég munkatársa Rodrigo Tellez választotta ki a végső verziót. A kivitelezést pedig Németországban egy textilnyomásra specializálódott cég végezte. Panelenként készült a nyomtatás és minden idegszálunkkal szorítottunk, hogy a méretek pontosak legyenek és az egymás mellé kerülő paneleken törésmentesen fusson végig a minta. A kész, lenyomott paneleket egy kárpitos cég feszítette fel a keretekre és rakta be a végleges helyére. Mindezen munkálatokat izgalmas volt nyomon követni, látni, ahogy a fekvő élettelen textilek, egyszer csak, mint egy óriás, felemelkednek és lábra járnak.

Kárász Mariska öröksége sok más magyar kulturális örökségünkkel együtt találta meg a helyet az ízig-vérig modern és design szemléletű ötcsillagos szállodai miliőben. Az eredeti Lissoni által meghatározott tervezői irány, miszerint a szálloda jelenítse meg az örökségeinket és fúzionáljon a kortárs designal, megvalósult, az egyes kézműves hagyományokon alapuló textilek, fafaragások, hímzések, tárgyak és Tombor Zoltán fotói közhelymentesen elbeszélik a történeteinket. 

 

Hivatkozások:

Divat, egyén, társadalom –A divattörténeti tudományos konferencia tanulmánykötete 2016 ELTE Eötvös kiadó Kft. (szerk.: Szatmári Judit Anna, F. Dózsa Katalin, Vér Eszter Virág)